A dualizmus kora

Az Osztrák-Magyar Monarchia címere

A dualizmus Magyarország történelmének 1867-1918. közötti időszaka, amely az osztrák-magyar kiegyezéssel vette kezdetét. A kiegyezés előtti időszak a neoabszolitizmus és Bach-rendszer korszaka volt, amelyet a történészek az 1848/1849-es szabadságharc leverése utáni átmeneti kornak tekintenek. A kiegyezésben nagy szerepet vállalt Deák Ferenc, aki híres Húsvéti cikkében fogalmazta meg ennek elveit. Bár Kossuth Lajos száműzetésében ezt hevesen ellenezte, mégis ez volt a leginkább támogatott reálpolitika a magyar és osztrák politikai elit köreiben.
 
A kiegyezéssel az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság között együttműködés és egy átgondolt közjogi rendszer jött létre, amely 51 évig tartott. Politikai és gazdasági kereteit az 1867/XII. törvénycikk tartalmazta, amelyet a Magyar Országgyűlés 1867. május 29-én fogadott el, és  Ferenc József császár 1867. július 28-án szentesített. A kiegyezés történelmi előzménye és jogalapja a Pragmatica Sanctio volt, mely Ausztria és Magyarország uralkodójának azonosságát fogalmazta meg a két ország feloszthatatlan és elválaszthatatlan egysége jegyében, amelyek  egymást kölcsönösen védelmezik. Ezt az egységet három területen a hadügy, a külügy és pénzügy (közös ügyek) és közös minisztériumok szervezeti irányítása mellett hozták létre. Gazdasági területen is megegyeztek abban, hogy közös bankot, valutát és vámterületet hoznak létre, továbbá a két ország államadósságát közösen törlesztik. Az Osztrák–Magyar Monarchia 621 538 km2-es területével Oroszország után Európa második legnagyobb méretű állama lett, több mint 50 milliós népessége pedig - amelyből 1910-ben 28 millió az Osztrák Császárság, 22 millió a Magyar Királyság területén élt - Európa harmadik legnépesebb államává tette.

A dualizmus Magyarország részére viszonylag békés időszakot és fejlődési pályát eredményezett, nemzedékek számára ezek voltak a "boldog békeidők". A politikai megbékélés a gazdaságban és a társadalom átalakulásban is kedvező feltételeket teremtett. A magyar feldolgozóipar és gépipar, valamint a modern mezőgazdaság és a kereskedelem is fejlődésnek indult, hiszen a magyar termékek az Osztrák-Magyar Monarchia piacán voltak értékesíthetők, és a világpiacra is jobb feltételek mellett kerülhettek ki. Az általános fejlődést nagyban segítette a közlekedési infrastruktúra, a vasutak ugrásszerű fejlesztése. Törvényi szabályozás szempontjából megszűntek a fejlődést akadályozó feudális viszonyok, megindult a polgári társadalom kiépülése. Létrejött egy viszonylag modern bankrendszer, tőke- és pénzpiac és közigazgatás. Jelentős előrelépés történt a szélesebb néprétegek oktatásában, a közművelődésben, a vallási szabadságjogok terén. Ebben a korszakban egyesült Buda és Pest, lett világvárossá és Európai-szintű ipari központtá Budapest székesfőváros.

A jelentős eredmények mellett számos probléma is jellemezte az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországát. A fejlődés elérő ütemű volt az egyes országrészekben és társadalmi rétegekben, ennek hatására kettős társadalomszerkezet alakult ki, azaz egymás mellett létezett a modern, nagyvárosi polgárság és a feudális hagyományokat őrző jellemzően vidéki kis- és középnemesi  réteg és a nagy számú, földbirtok nélküli zsellérparasztság. A jobbágyfelszabadítás után is megmaradt a porosz mintájú arisztokrata nagybirtokrendszer. Az egyre növekvő létszámú nagyvárosi munkásság is érvényesíteni kívánta érdekeit, kibővíteni politikai jogait. A dualizmus nem tudta megfelelően kezelni a Magyar Királyság területén élő számos nemzetiségi népcsoport igényeit, politikai törekvéseit. A cenzus elve miatt csak a lakosság kb. 6 %-a rendelkezett választójoggal, amely a társadalom több rétegében folyamatos feszültséget okozott. 

Az I. világháborúban elszenvedett katonai vereség okozta sokkhatás és a Monarchiát alkotó népek önálló nemzetállamok létrehozására irányuló törekvései felerősödése a dualizmus végét jelentette. A Wekerle-kormány 1918. október 31-ével felmondta az 1867. évi kiegyezési törvényekbe foglalt megállapodásokat és ezzel megszűnt a perszonálunió Ausztria és Magyarország között. Hiába voltak a két ország vezetői részéről a háború végén a konföderációs törekvések, végül az Osztrák-Magyar Monarchia nem egyszerűen két fő alkotó államra vált szét, hanem a korábbi területén új államok sora jött létre.