Hittel ápolják a nagy ember emlékét Móron
Csendesen, de tisztelettel és hittel telve emlékezett meg a szülőváros Wekerle Sándor halálának 98. évfordulójáról.
A város vezetése, szinte valamennyi civil szervezet és helyiek emlékeztek az első polgári származású miniszterelnök, Wekerle Sándor halálának 98. évfordulóján az államférfi emlékművénél, melynek kialakítását 1998-ban kezdeményezték.
Az emlékhely ügyét a Móri Városvédő és -szépítő Egyesület 2001-ben felkarolta, és nyolc éve méltó körülmények között emlékezhetnek meg a város szülöttéről. Az esemény kezdetén Abonyi Ria, a Móri Írók és Képzőművészek Szövetségének, a MIKSZ-nek az elnöke szavalta el Reményik Sándor Akarom című versét, majd a város polgármestere, Fenyves Péter tartott rövid ünnepi beszédet, melyben köszöntötte a megjelenteket, köztük Törő Gábor országgyűlési képviselőt is.
Méltó körülmények között emlékezhetnek Wekerlére
Fotó: Hrubos Zsolt
A város vezetője úgy fogalmazott, hogy hittel kell ápolni a nagy formátumú politikus emlékét, és Mór ennek maradéktalanul eleget is tesz, mert kevés emberről emlékeznek meg halálának és születésnapjának évfordulóján is. Mint elmondta, a Nagy Benedek által megalkotott emlékmű nemcsak az önkormányzat érdeme, hanem az egész összetartó közösségé.
Miközben a város vezetői és a civil szervezetek koszorúkat helyeztek el, addig a Móri ifjúsági fúvószenekar játszott Acsai Sándor karnagy vezényletével az eső utáni, esti napsütés narancsos fényében.
Szerző: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap
Megjelent a feol.hu honlapon 2019.08.27-én