Értékteremtéssel emlékeztek Wekerlére Móron
A város híres szülöttére emlékeztek a tiszteletére állított emlékmű előtt. Jelen volt a város vezetése, valamennyi civil szervezet és a lakosok közül is sokan.
Wekerle Sándorra, Magyarország első polgári származású miniszterelnökére, kiváló tudósra, pénzügyminiszterre emlékeztek 171. születésnapján.
Hagyománnyá vált a minden évben megrendezett Wekerle Napok, amelynek idei fővédnöke az eseményen szintén aktív szerepet vállaló Törő Gábor országgyűlési képviselő. Az emlékműnél a Brindisi Szent Lőrinc Borrend három lovagja, valamint két fehérvári huszár állt díszőrséget. Tóth Boróka Panna rövid népdalcsokorral adta meg a hangulatot, majd Búza Ernő, a Wekerle Sándor Alapítvány vezetője idézte meg a sváb–magyar házasságból született államférfi életét, aki Mórról indult el, egészen a kormányfői székig.
Kiemelkedő novellákat is díjaztak
A felnőttkorában több jelentős tisztet betöltő történelmi személy már gyermekkorában is kiemelkedett jó eszével, felfogóképességével. Később nemcsak politikusként volt nagy formátumú, hanem gazdasági szakemberként és jogászként is. Idősebb korában a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója is volt, mondta a Wekerle emlékét ápoló alapítvány elnöke, Búza Ernő.
A tudományokhoz fűződő kapcsolatának emlékére a Wekerle Napok szerdán zajló eseményei között a digitalizáció és a jövőkutatás volt a téma. Csütörtökön az emlékműnél számosan koszorúztak, virágot hoztak, köztük Fenyves Péter, Mór város polgármestere, valamint a két alpolgármester, Istvánfalvi Dávid és Czahez Gábor is.
A trombitaszóval kísért koszorúzást követően a megjelentek együtt vonultak át a közeli Erzsébet téri Művelődési Házba, ahol a Wekerle Napok fénypontja, egyben záróakkordja zajlott.
Hónapokkal korábban a Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány a Lamberg-kastély Művelődési Központtal karöltve irodalmi pályázatot hirdetett. A pályázat célja Wekerle Sándor történelmi emlékezetének megőrzése, saját kora, jelenkori párhuzamok, személyes élmények bemutatása. Olyan novellák elkészítésére buzdították az írói vénával rendelkezőket, amelyekben megmutatkozik az ünnepelt politikus személyisége.
Két kategóriában indult a versengés, és a művelődési házban ismertették a novellaíró pályázat eredményét.
A beérkezett pályaműveket a szerzők kilétének tudta nélkül vették górcső alá, figyelve a szigorú kritériumokra. Mint kiderült, a felnőtt kategóriában nagyon szoros volt az élmezőny, olyannyira, hogy három novella is elérte a maximálisan elérhető pontszámok 90 százalékát, ezért úgy döntöttek a kiírók, hogy egy alkotás megkapja az első helyezettnek járó elismerést, míg a másik kettő különdíjban részesül. A szépíró felnőttek között Kalmár Tiborné végzett az első helyen Urasági cselédek című alkotásával. A két különdíjas Horváth Zsuzsanna és Rédl Tibor lett. Az ifjúsági kategóriában könnyebb volt az ítészek dolga, ugyanis a móri Király Csenge A kísérő című novellája magasan kiemelkedett a többi közül. A győzteseknek járó díjak és elismerések átadásánál Wekerle Sándor dédunokája, Patay Géza is gratulált a szerzőknek. A Móri Írók és Képzőművészek Szövetségének képviselői, Abonyi Ria és Ferenc részleteket olvasott fel a szerzeményekből.
Szerző: Palocsai Jenő /Fejér Megyei Hírlap
Megjelent a feol.hu-n 2019.11.15-én
Fotó: Hrubos Zsolt